Csudadolgok történnek ám nálunk 🙂
Volt egy fantasztikus nyereményjáték Tündérviolánál amire én egy Süncit ajánlottam fel. A legnagyobb meglepetésemre, és örömömre,egy meseíró anyuka nyerte meg, szemény szerint Koppányi Emőke, aki azon túl, hogy nagyon örült a Sünikének , elkészítette az első Babcimesét 🙂 . Fantasztikusan aranyos mesét írt Nekünk , nagyon jól eltalálva a Babcik karakterét, mondanivalóját .
Remélem, hogy még sok-sok mesével örvendeztet meg bennünket 🙂
Imádom a csodákat , a “véletleneket” 🙂 !!!!!
Fogadjátok szeretettel, olvassátok a kicsiknek 🙂
Koppányi Emőke: Babcifalva óvodásai
Nagy volt a sürgés-forgás Babcifalván ezen a kora nyári, jólesően meleg reggelen. A kisebbek óvodába, a nagyobbacskák iskolába készülődtek.
Sünci, a mosolygós sünifiúcska is korán ébredt ma reggel. Besütött a napocska az ablakán, megcirógatta a lábát, megmelegítette szivárványos pocakját. Kipattant hát az ágyból, és odaszaladt az ablakhoz!
– Jó reggelt napocska! Jó reggelt Babcik! – kiáltott mosolyogva, majd magára kapkodta a ruháit, és kiszaladt a konyhába. Reggelit készített, sült almát és pirítóst, és elindult a nagy rét felé, hogy még az óvoda előtt egy nagy csokor virágot szedhessen Anna óvónéninek a névnapjára.
A rétre érve igencsak meglepődött, mert a virágok között ismerős Tündérlányok repkedtek, vörös, szőke, barna hajuk copfocskákba kötve rakoncátlankodott a nagy munkában fejük tetején. De nem csak a rét felett volt nagy a nyüzsgés, hanem a virágok között is, ahol színesebbnél-színesebb mintás ruhácskáikban, vicces kis sapkáikban Minimanó fiúcskák szaladgáltak. Távolabb zöld, mintás nadrágjában hajladozott Sziámicó, a vidám cicafiú barátjával Kandúrkával, mellettük a szépséges cicalány, a rózsaszín pöttyös szoknyás Nyauka szedegette csokrát. Sünci bármerre nézett, ovisokat látott a réten tüsténkedni, mindannyiuk kezében csokorra gyűltek a szebbnél-szebb virágok.
Úgy tűnik, ma nem csak én keltem korán… – kuncogott magában, és gyűjtötte mancsába ő is szorgosan a réti boglárkát, búzavirágot és margarétát.
Ahogy szaladgált a virágok között, és igyekezett minél nagyobb csokrot szedni, egyszer csak egy piros-fehér pöttyös szoknyácskát vett észre a virágok között, tőle nem messze. Odaosont a pöttyös ruhácska gazdájához, és hátulról nagyot kiáltott: – Megvagy!
Pötyi ugrott egyet, majd nevetve hátrafordult! – Sünci! Te is itt vagy? De jó, hogy találkoztunk! El akartam neked mesélni, mit hallottam a Minimanóktól! Képzeld, új ovistárs érkezik hozzánk! – Pötyi szeme hatalmasra nyílt, ahogy a hírt elújságolta barátjának, és várta, vajon Sünci is olyan izgatott lesz-e, mint ahogyan ő már reggel óta, mióta kitudódott a hír.
– Tényleg? Hű de izgalmas! – ugrott Sünci is egy nagyot vidáman. – Gyere, szaladjunk is az oviba, nehogy lekéssük a bemutatkozását!
– Menjünk! – kiáltott Pötyi is, majd felcsípte szoknyája szélét, hogy könnyebben szaladhasson immár a többi Babcival együtt át a réten, egyenesen az erdőszéli óvoda felé. – Egy kislány jön hozzánk! – kiabálta lihegve futás közben. – Én már nagyon várom, hogy megismerhessük!
Velük együtt vidám csapatok érkeztek sorra az óvoda kapuja elé, szebbnél-szebb színpompás ruhákban, izgatottan mosolyogva. Mostanra mindenki hallotta már, hogy új ovistársuk lesz, és nagyon várták a találkozást. Ahogy érkeztek, oda is szaladtak sorban Anna nénihez, hogy a virágcsokrokkal megköszönthessék Őt a névnapján. Az óvónéni nagyon meghatódott a kis babcik kedvességétől, és a sok virágot egy nagy vázában hatalmas csokorrá rendezte. Közben libbentek az öltözőben a pöttyös, csíkos, virágos és szivárványos szoknyák és nadrágok, átöltöztek a gyerekek a benti ruháikba. A csoportszobák lassan nevetéstől és élménybeszámolóktól lettek hangosak, reggeli előtt ugyanis az óvónénik mindent megtudtak kis óvódásaik előző délutánjáról, estéjéről. Mindenki szerette ezt a kis időt, amikor meghallgatták, társaik merre jártak előző nap ovi után.
De ma reggel, még a lekváros kenyerek megérkezése előtt egy új babcit is vártak. Egy kis Nyuszika pillantott be az ajtón, majd benyitott félénken a terembe. Az ovisok kíváncsian néztek felé, mikor az óvónéni is felállt, és odalépett mellé. Megsimogatta a feje búbját, majd csendre intette a csoportot.
– Kedves gyerekek! Ma egy új kis társunk érkezett a csoportba, Nyuszikának hívják. Kérlek Benneteket, segítsétek Őt mielőbb beilleszkedni hozzánk, fogadjátok őt sok szeretettel!
Nyuszika megilletődötten állt Anna néni mellett, rózsaszín pettyes fülecskéit szégyenlősen lejjebb hajtotta, nadrágját megigazította. A babcik nem sokáig vártak, mindenki egyszerre akart a barátja lenni az új óvodásnak. Pötyi volt a leggyorsabb, már szaladt is oda hozzá, és kézen fogta a nyuszilányt, hogy az asztalukhoz vezesse. Miután leültek, szépen sorban elmondott Nyuszikának mindent, amit fontos tudni az ovi életéről, s mire a lekváros kenyerek végére értek, már örök barátságot is fogadtak egymásnak.
Nyuszika a nap végére mindenkivel összebarátkozott, és nagyon el is fáradt. Este, lefekvés előtt még egyszer az új óvodára gondolt, így aztán nem csoda, hogy álmában is színpompás ruhákat, szivárványokat és virágokat látott, ahogy a babcik ruhácskái libbentek az óvoda udvarán a délutáni napfényben.